Korniss Péter Perenyei Monika Horányi Attila Regina Anzenberger Dimitri Beck Clare Grafik

A zsűri bemutatása

Az ösztöndíj és a díj odaítéléséről neves magyar és nemzetközi szakemberekből álló, hattagú független zsűri dönt.
A zsűri munkáját a titkár segíti, akinek szavazati joga nincs. A zsűrizés zártkörű.

Horányi Attila
fotó: Péter Ildikó
Horányi Attila
a zsűri elnöke, művészettörténész, esztéta, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Elméleti Intézetének docense
Horányi Attila, egyetemi docens, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Design és művészetelmélet BA szakának vezetője. Tanulmányait Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte: egyetemi diplomáját művészettörténet szakon, PhD fokozatát pedig esztétika szakon védte meg. Fulbright ösztöndíjasként a Northwestern Egyetem (Evanston, IL) Kulturális antropológia tanszékén kutatott. A Civic Education Project ösztöndíjasa, utóbb tanácsadója volt, három éven át pedig a Kállai Ernő műkritikusi ösztöndíjban részesült. Megkapta a művészettörténészeknek és műkritikusoknak ítélt Németh Lajos díjat, egy könyvkritikája pedig az MTA Művészettörténeti Bizottsága által adományozott Opus Mirabile díjat érdemelte ki. Az elmúlt másfél évtizedben számos testület és zsűri tagja volt; ezek közül is kiemelkedik a Nemzeti Kulturális Alap Fotóművészeti Szakmai Kollégiuma, amelynek tagja, majd két éven át vezetője is volt. Horányi Attila rendszeresen szervez konferenciákat a művészettörténet, a fotográfia-elmélet és a vizuális kultúra tárgyában. Kutatási területe a modern művészet és művészetelmélet, a designelmélet és a művészettörténet elmélete és története. A művészet autonómiájával foglalkozó monográfián és publikált, illetve publikálatlan tanulmányainak kötetbe gyűjtésén dolgozik.
Clare Grafik a londoni The Photographers’ Gallery vezető kurátora. A Leeds-i Egyetemen filozófiából és művészettörténetből alapdiplomát (BA), majd a Goldsmiths College vizuális kommunikáció (fotográfia) szakán mesterfokozatú diplomát (MA) szerzett. Számos londoni állami intézményben dolgozott, köztük az Institute of Contemporary Arts-ban (Kortárs Művészeti Intézet), a Whitechapel Art Gallery-ben, a Hayward Gallery-ben és a National Portrait Gallery-ben (Nemzeti Arcképtár). 2003 óta dolgozik a The Photographers’ Gallery-ben a nagyközönségnek szóló programokon és a kiállítások kurátoraként. A kiállításokon és projekteken olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Lise Sarfati, Isa Genzken, Larry Sultan, Mike Mandel, Taryn Simon, Katy Grannan, Antoine D’Agata, Cuny Janssen, Zineb Sedira és Keith Arnatt. Csoportos kiállításai között szerepelt a The Photographic Object (A fotográfia tárgya, 2009) és a Photography & Collage (Fotográfia és kollázs, 2012). A londoni Birkbeck College-ben megbízott előadóként dolgozott és olyan intézményekben tanított, mint a University of the Arts, University of South Wales, a Sothebys Institute of Art és olyan folyóiratok számára írt, mint a IANN és az Art Monthly.
Clare Grafik
fotó: Janice McLaren
Clare Grafik
a The Photographers’ Gallery főkurátora
Dimitri Beck
fotó: Benjamin Girette
Dimitri Beck
a Polka magazin főszerkesztője
Dimitri Beck francia újságíró, a Polka című párizsi fotográfiai magazin főszerkesztője. Dimitri 2008 óta tagja a Polka vezetőségének, közreműködik a folyóirat, a galéria és a honlap fejlesztésében, beleértve a magazin funkciókban gazdag új iPad verzióját is. Dimitri a fotóriporteri munkáról tart előadásokat konferenciákon és oktatási intézményekben. A Polka előtt 2004-től 2006 végéig az afgán fővárosban, Kabulban működő Aina igazgatójaként és a Les Nouvelles de Kaboul - New Afghanistan (Kabuli hírek - Új Afganisztán) című angol-francia folyóirat főszerkesztőjeként dolgozott. Ezelőtt a humanista fotográfus Reza fotóügynökségének, a Webistan-nak a főszerkesztője volt. Dimitri külföldön, Közép-Ázsiában és a Kaukázus hegyei között kezdett el rendszeresen szabadúszó újságíróként dolgozni.

Született Kolozsvárott, 1937. augusztus 4-én. 1949 óta Budapesten él.
Dolgozott a magyar és a nemzetközi sajtóban, többek közt a National Geographic, GEO Magazine, Fortune, Time és Forbes magazinoknak.

Huszonegy önálló kötete jelent meg.

Dokumentarista fotográfusként több mint negyven évet szentelt az eltűnő paraszti életforma és kultúra megörökítésének. A hetvenes évek végétől nyolc éven keresztül egy ingázó munkás életét követte fényképezőgépével. Ezeknek az évtizedeknek a munkáiból jelentek meg legfontosabb könyvei: Elindultam világ útján... (1975), Múlt idő (1979), A vendégmunkás (1988), Leltár – Erdélyi képek (1998), Kötődés (2008).
Munkái többek közt a következő gyűjteményekben találhatók: Magyar Fotográfiai Múzeum (Kecskemét), Musée Nicéphore-Niépce (Franciaország), National Museum of Photography, Film and Television (Anglia).
Tagja volt az amszterdami World Press Photo és az amerikai W. Eugene Smith Alapítvány Tanácsadó Testületeinek. 2007 óta a Sony World Photographic Academy (UK) tagja.

Kiállításait tizenhat ország galériáiban és múzeumaiban mutatták be.

1975-ben Balázs Béla díjjal, 1983-ban Érdemes Művész címmel, 1995-ben Magyar Művészetért díjjal, 1999-ben Kossuth-díjjal, 2004-ben Prima Primissima Prima díjjal és Pulitzer Emlékdíjjal, 2014-ben a Czech Press Photo életmű-díjával tüntették ki.

Korniss Péter
fotó: Módos Gábor
Korniss Péter
Kossuth-díjas fotográfus
Perenyei Monika
fotó: Szilágyi Stefi
Perenyei Monika
művészettörténész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézet munkatársa

2007-2010 ELTE, Film-, Média- és Kultúraelméleti Doktori Program, disszertációja témája: fotografikus táblakép a fotográfiát használó kulturális gyakorlatok kontextusában

2013. MODEM, Debrecen: Still- Fotográfia a Múzeumban című nemzetközi kiállítás kurátora

2012. A médiumok velünk vannak című, két nyelvű (angol - magyar) könyv megjelenése a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet gyűjteményében végzett kutatások, és az alkotókkal készült interjúk alapján


2002-2006. A Vadnai Galéria művészeti vezetője

2007-2009. Kállai Ernő Művészettörténészi és Műkritikusi Ösztöndíj

2007-től a MTA Művészettörténeti Kutatóintézet fiatal kutatói ösztöndíjasa

2009-től az MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjtemény munkatársa, 2012-től a gyűjtemény vezetője


Publikációi jelennek meg szakmai folyóiratokban.


Kutatási területe:


  • a képzőművészeti fotóhasználat a fotográfiát alkalmazó kulturális gyakorlatok kontextusában

  • a technikai médiumokat alkalmazó alkotói gyakorlatok

  • fotómontázs, montázs

  • a fotográfia társadalomtörténete

  • a művészet reprezentációja a magyar játékfilmben

  • a magyar elmeügy társadalomtörténete a vizualitás, a művészettörténeti képhagyomány, valamint a technikai képek orvosi használatán keresztül

Bécsben született és ott dolgozik. Művész, kurátor, fotográfus, a bécsi AnzenbergerAgency fotográfusokat képviselő szervezet alapítója és igazgatója (1989), az AnzenbergerGallery (2002) és könyvesbolt (2011) tulajdonosa. A ViennaPhotoBookFestival igazgatója.

A Joop Swart Mesterkurzus és a Pictet-díj jelölőbizottságának tagja. Számos nemzetközi kiállítás kurátora és olyan könyvek szerkesztője, mint a 22 Photographers (22 fotográfus, Edition Stemmle, 1997), az Austrian Documentary Photography (Osztrák dokumentarista fotográfia) és a Ferdinand Schmutzer – A Photographic Discovery (Ferdinand Schmutzer – Egy fotográfiai felfedezés, Photographers International, Taiwan, 1999 és 2004), east (kelet, moser Verlag, 2008), west (nyugat, Kehrer Verlag 2009), Ferdinand Schmutzer - Photographic Works 1894-1928 (Ferdinand Schmutzer - Fotográfiai munkák 1894 és 1938 között, moser Verlag, 2008). Saját művészi munkái között olyan kiadványok találhatók, mint a "Philodendron" (kiállítási katalógus festményekkel, rajzokkal és fényképekkel, 2006) és olyan könyvek, mint az All about Golf (Mindent a golfról), The Dog Shakeera (A Shakeera kutya, AnzenbergerGallery 2010) és a My Golf Diary (Golfnaplóm, AnzenbergerGallery 2011). 2012-ben mutatta be az Extended (Meghosszabbítva) című új sorozatát és 2014-ben a Bond (Kötelék) című alkotását, amely a fotográfia, a tusrajz és a talált tárgyak médiumait ötvözi.

Regina Anzenberger
fotó: Leimhofer Werner
Regina Anzenberger
az Anzenberger Galéria (Bécs, Ausztria) tulajdonosa és vezetője